A templom és a plébánia története


(Fotók: Hidasi János plébános, 1970.)


A török kiűzése után Vásárosdombó korábbi temploma még helyrehozható állapotban volt. Háromszáz évvel ezelőtt, 1709-ben az ősi Szent Márton templomban indult újra az egyházi élet. Abban az időben 25 település tartozott a plébániához.
Rozsgoványi András plébános 1712-ben került a faluba, ő kezdte meg a romos templom helyreállítását. Lassan elkészült a Mindenható Istennek a "sárkunyhója", ami Szent Márton püspök tiszteletére lett szentelve. 1742-ben már három oltára volt a templomnak. A főoltár Szent Mártont ábrázolta. Az evangéliumi oldalon Szűz Mária, a leckeoldalon pedig Szent György oltára állott. A XVIII. század második felében Klimó György pécsi püspök parancsára életveszély miatt bezárták a templomot. Az istentiszteleteket egy kis haranglábban végezték, ahová csak a pap fért be a ministránsokkal. A hívek télen-nyáron a szabad ég alatt hallgatták a szentmiséket. A műtörténészek szerint a régi templom szentélye a mennyezettel együtt megmaradt és hozzá építették a templom hajóját.
Az új (jelenlegi) templom felszentelésére 1789. december 6-án került sor. A torony azonban csak 1790-ben készült el. Isten házának építése és felszentelése, valamint a História írásának megkezdése Pécsy János plébános nevéhez fűződik, aki 29 évig szolgálta a Teremtőt Vásárosdombón. Porhüvelye az evangéliumi mellékoltár alatt nyugszik.
1799-ben villám csapott a templomtoronyba, amelyet ledöntött, de nem gyújtott fel. Újjáépítéséhez herceg Eszterházy László nyújtott segítséget. 1813-ban fazsindellyel fedték be a templomtetőt. Feladat, munka mindig bőven jutott a falunkban szolgáló plébánosoknak. 1861-ben a templom északi falát kellett megerősíteni. Búcsú napján lett szentelve.
1886-ban a templom keresztje szorult cserére, 1890-ben pedig az egész belső teret kifestették. Csendes, nyugodt évek következtek. A katolikus egyház liturgikus eseményei, ünnepei nagyböjttől-adventig, adventtől-nagyböjtig a hívek szép számú jelenlétével évről-évre ismétlődtek, míg 1914-ben kitört az I. világháború. Az amúgy is csendes falu csakhamar kihaltnak látszott, mert a férfiakat, legényeket behívták katonának. Fájth Lajos plébános nyújtott lelki vigaszt és erősítette a hitüket az itthon maradottaknak. Alig heverte ki a falu a háború súlyos sebeit és tért vissza csendes, békés kerékvágásába az élet, amikor kitört a II. világháború. Nyomasztó évek következtek: bizonytalanság, drágulás, veszteségek, rettegés a katonák hazatéréséért, a német ajkú lakosság kitelepítése. A háború befejezését újabb rettenet követi: a kuláklista, a beszolgáltatások. Rendszeresek a templom és sekrestye feltörések, zaklatások, koholt vádak. 1950-ben az emberek lelki békéjüket a szentórákban és az Adventben találják meg. A gyönyörű passiójáték első részének 2600 nézője volt. A második rész bemutatását betiltotta az ÁVH.
1954 a Szűzanya éve volt. Tiszteletére készült a templomban a "lourdes-i" barlang a Szűzanya szobrával és a kis Bernadettel, Bőbel János atya kezdeményezésére. A XX. század közepén a templomot műemlékké nyilvánították; 1957-ben megkezdődik a renoválása, tessék-lássék módra. A vallásüldözés ellenére tovább folyik a hitélet és az egyházi értékek állagának megőrzése. 1969-ben a Műemlék Hivatal engedélyével megkezdődött a templom belső felújítása. A vakablakokat ablakokra cserélték, cementlapozták az aljzatot, átfestették a falakat, padokat. 1973-ban kerül sor a külső renoválásra, a torony teljes felújítására és a nyílászárók mázolására.
A harang különleges, fontos helyet tölt be népünk életében. Reggelente köszönti az új napot, délben emlékeztet a nándorfehérvári csata győzelmére, este pihenésre szólít. A keresztény embert hívja az Isten házába és harangszóval kíséri az Úr színe elé, ha földi léte véget ér. A vásárosdombói hívek mindig szeretettel vették körül harangjaikat. A jelenlegi templom első harangjait Pécsy János plébános adományából vásárolták a templom felszentelésének évében, 1789-ben. A nagyharang Szent János, a kicsi Szent György tiszteletére lett szentelve. Az ezüstcsengésű (amelyre oly büszkék voltak az itt élők) harmadik harangot Győri Imre atya hagyatékából vásárolták és 1848. március 24-én húzták fel a toronyba. 1916-ban az emberekre a harcterekről szálldosó gyászhírek borították a hallgatás és bánat fátylát, új sebet kapott a falu. Véreik után most már harangjaikat is behívták a világégés pusztulásába. A História így ír róla: "Tervezték, hogy megmentik, de súlya miatt lehetetlen volt. Az elszállítás gyászos napján a templom körül volt a falu apraja-nagyja. Az ezüstcsengésű nagyharang törés nélkül zuhant a földre és peremével 40 cm mélyen fúródott a talajba, mintha csak az anyaföldbe kapaszkodna, hogy itthon maradhasson. A hívek virággal díszítették, ráborultak és könnyeikkel öntözve búcsúztatták." 12 évig tartó némaság után 1928-ban négy nap alatt 9000 pengő gyűlt össze harangvásárlásra. Május 12-én a dombóvári állomásról felvirágozott kocsikkal hozták a faluszéli keresztig a négy harangot. Másnap ünnepi körmenettel kísérték a templomhoz és felszentelésük után húzták fel őket a toronyba. 1944. július 14-én ismét elvitték a harangokat.
Vásárosdombó temploma mindig plébániatemplom volt. Az 1789-ben meglévő plébániát villám gyújtotta fel. Pécsy János plébános ettől kezdve az istállóban lakott, míg 1791-ben el nem készült az új épület. Állagmegőrzése sok gondot okozott. Az 1850-es években felújították és tetejét cseréppel fedték be a káplánlakkal együtt. A század végére a romos épületet már nem lehetett felújítani. Az új (jelenlegi) plébánia gróf Eszterházy Miklós támogatásával 1905-ben készült el. 1930-ban zárt verandával bővült és 1935-ben saját kútból villanymotorral bevezették a vizet az épületbe. A 70-es években palatetőre cserélték a födémet és felújították a melléképületeket. A 80-as években külföldi segélyből került sor a teljes felújítására. Azóta kicserélték az ablakokat és bevezetésre került a gáz. Volna mit tenni napjainkban is.
A falunkban szolgáló papok buzgó apostolkodásuk során az egyházi élet liturgikus eseményei és épületeik megóvása mellett a XX. század elejéig gazdálkodtak, földmű-veléssel, állattartással foglalkoztak. Gondjuk volt arra, hogy jó tanítók legyenek a településen. Új temetőt, kálváriát szenteltek. Segítették a filiákat – kápolna építés, templom felújítás, építés. Készült halastó és fürdőmedence. 1882-ben búcsú napján haladt át az első vonat a falun és rá 46 évre, ugyancsak búcsú napján gyulladt fel a villany. Számtalan zarándokút is kötődik az atyák nevéhez.

(Összeállította: Pintér Györgyné)


Vissza a főoldalra